Hát, ami titkon várható volt, bekövetkezett. Elment a bogár. Ha nem is tragikus, de legalábbis drámai hirtelenséggel. Tegnap este mentem az erkélyre rágyújtani (a hibiszkusz, ahol lakott, kb. másfél deterrent van az erkélyajtótól), és egyszer csak nem volt a helyén, a számára kijelölt levélen. Máshol sem. Azóta sincs. Rám ennek következtében drámai csönd telepedett, nehéz volt elképzelni, hogy hogyan tovább a bogár nélkül, mégiscsak egy már megszokott lakótársat vesztettünk el. Kixi azt mondja, hogy majd' egész nap nyitva volt az erkélyajtó, nagy valószínűséggel ott távozott. Nekem volt egyéb kiegészítésem a gondolatmenethez, mégpedig az, hogy reggel (mivel napközben munkával kapcsolatban vendéget várt) a sietős porszívózás közben a porszívócsővel összevissza hadonászva megbolygatta a teljes hibiszkusz önmagában zárt egységét (csak a vízutánpótlásra nyitott), annak összes lakójával együtt, miáltal kifelé nyitott egységgé vált, a bogár a levelek rázkódásától, meg lengedezésétől számunkra észrevétlenül úgy megrémült, hogy vagy leesett és úgy távozott, vagy egyszerűen csak távozott. Kixi ezt tagadta, és nem értette, hogy már megint miért pont ő az oka mindennek (de legalábbis a bogár távozásának), de szerintem magától nem ment volna csak úgy el tőlünk, mivel szeretett nálunk, és eddig is megvolt rá az alkalma, és nem tette.
Szóval elment, ezen már nincs mit keseregni, jópofa volt meg minden, hiányozni fog (meg minden), további boldog életet meg bambulást kívánunk neki. Ugyanúgy távozott, ahogy jött, csak úgy. Egyszer csak. Meglepetést okozva. De nekünk legalább stílusos bogarunk volt, ez pláne manapság nagy szó, amikor hemzseg a világ a stílustalan bogaraktól.
