Szombat van és megint dolgozom (éppen most). Nem baj, ez egy fél makett ára. Egyszer. Másszor meg amúgy sincs semmi kifogásom a szombati munka ellen, kivéve, ha egyéb dolgom lenne, ami most nincs. Munka után sietek Kixi szüleihez a szokásos szombati ebédre. Onnantól már gyors lesz a dolog, mert kocsival leszek, együtt megyünk haza.

Viszont kitaláltam, hogy délután nem leszek otthon. Jönnek hozzánk. Pontosabban Kixihez. Munkamegbeszélés, esküvőt kell megint szervezni. És csak a szombat délután volt jó a párnak, én meg nem szeretem az idegeneket a lakásban, mert nem tudok előzékenyen és jópofán viselkedni az általam nem kívánt látogatókkal. Meg kedves sem tudok lenni, csak mesterkélten. Időjárásról sem tudok beszélgetni, mint vendéglátó, és nem érdekelnek más szombaton hozzánk tévedő emberek dolgai. És üdítővel sem szeretem kínálni őket. Sőt, kifejezetten utálom a "tölthetek még?" kérdést.

Ma délutánra ezért az "iszunk még egy sört?" kérdést tervezem magamnak, csak még azt nem tudom, kivel. Kampó, például mit szólna hozzá? Fel kell hívn

(Másfél órát jöttünk kocsival szombat kora délután Pestről Budára!!! Az Árpád híd teljesen beállva, útfelújítás. A Margit híd teljesen beállva, a ravaszok, mint én arra akarják elkerülni a Szentendrei út - Árpád híd - Hungária körút vonalat. A Lánchíd lezárva, épp valami spanyol művész akarja eltüntetni! Az Erzsébet hídon végre lépésben sikerült átjutni.)

Szóval, Kampóval (Károly, Kapa, ua.) találkoztunk a Vezérben, szerencsére nem kellett sokat győzködnöm, főleg, hogy megígértem neki, hogy végre kiírom CD-re tavaszi gimilátogatásunk fényképeit, amit eddig rendszeresen megígértem, ebből következően rendszeresen elfelejtettem. Ja, és persze oda is adom. Milyen örömöt szerzek vele, tudom, hogy sokat jelent! Szerintem már eddig is nagyon várta, főleg, hogy a múltkor már ő kérdezett felőle. Szóval a hosszú hazaút és az újabb elindulás közötti tíz percben gyorsan kiírtam CD-re a képeket.

Nagyon jót beszélgettünk. És a sör sem volt állott (a múltkor a furcsa ízt a friss csapolású hordóval magyarázták).

Kampó szerint nemsokára a rokkantnyugdíjasok választhatnak, hogy ha dolgozni akarnak akkor a nyugdíjat vagy a munkabért választják, a kettő együtt nem megy. Ez érdekes, utána kell nézni. És az életet is rendszerben kell élni, a "lebegés" hosszú távon nem megoldás, mármint megélhetés szempontjából, például, ahogy a Dani meg a Jenő (Jence, Fice, ua.) csinálják. Legalábbis ő ezt magának nem tudja elképzelni. Reggel be kell menni, este meg hazajönni. Nekem mindegy, csak valamiből meg lehessen élni, amit szeretek is csinálni. (Például térképszerkesztés.) És rájöttünk, hogy régen voltunk együtt a Hadtörténeti Múzeumban is, ahol már akkor is sok dioráma volt. Meg jó volt a Várban a kis poros játszótéren a pingpongasztalon pipázni. Azon, hogy a Cserjés milyen tanár és milyen ember volt, továbbra sem közeledtek az álláspontok.

Hazafelé szokás szerint a hetes buszon a macskaköves részen - ahol a csuklós rész annyira pattog és szanaszét ráz - jöttem rá, hogy mennyire is kell vizelnem. Nagyon kellett. Választanom kellett a sok évvel ezelőtti és a mostani bevett szokásom között, és az utóbbit választottam. Kibírtam hazáig, nem álltam meg az utcában egy sötétebb részen.

Jó kis nap volt.

És táskát sem kellett vinnem, mert a CD-tok pont befért a kabátom belső zsebébe. Kár, hogy a megírt CD-t benne felejtettem a számítógépben.