Tegnap este meg munka után Óbudára mentünk, Kixi szüleihez, Feribácsinapot ünnepelni. A munkahelyről éppenséggel pont az ellenkező irányba kellett indulnom, mert fel kellett vennem Zuglóban a kocsit, amit vasárnap éjszakára és hétfőre B. és E. háza előtt hagytunk, hogy látogatásuk során féktelen italozást folytathassunk.
A Feribácsinapozás közben igazán érdekes volt felmérni, hogy egy ember miként reagál arra, amikor egy viszonylag áttekinthető lakás közepén (pláne, ha az a saját lakása) átlagos tennivalók intézése közepette számára teljesen váratlanul jelennek meg kényelmesen, pólóban és papucsban (tehát egyáltalán nem úgy, mint akik most érkeztek) olyan emberek (mi) akikről egyeltalán nem feltételezi, hogy ott vannak. Szerettünk volna ugyan meglepetésszerűen megjelenni, de azért nem ennyire, önmagában már az is elég lett volna, hogy egyszerűen csak beállítunk így hétköznap este. Kixi azonban (miután halk kopogásunkra bentről senki nem reagált) az ajtó elől felhívta Tomit, hogy ugyan próbáljon már halkan beengedni minket. A szerencse az volt, hogy az ünnepelt épp háttal az erkély felé tartott hideg sör importálása céljából, az adódó helyzetet felismerve ezalatt nekünk sikerült berohannunk a lakás hátsó részeibe, majd pár perc múlva, kényelmesen a konyhaajtóban, mint aki csak pohárért megy, az ünnepelttel szembejönni. Bizton állíthatom, hogy hatás nem maradt el.
